HAFEZ

Tavasz

A kert hajnalra felvirult, a szellő lágy és szende,
kupámba bort, az angyali kamasz fiút ölembe!

Koldus vagyok, de ilyenkor magam királynak hívom,
a rét szultáni udvarom, felhő a baldachínom.

A mezők a május dalát éneklik: "Járd a kocsmát,
kinek a gazda hitelez, azé minden boldogság."

A világ rozoga malom. Nem kezded itt előlről:
ha búza vagy, ha pelyva vagy, a malomkő megőröl.

Ellenségek kerülgetnek. Lelkükben nincsen lámpa.
Örökmécs vagyok; lángomat az arkangyal táplálja.

Azt jósolják, hogy jövendőm napjai éjsötétek,
de ki tudja, mit ír kemény lúdtollával a végzet?

Jöjj el, ha Háfizt temetik; de a vén bűnöst ne keresd
sehol, mert én a hetedik Édenbe megyek egyenest.

/Faludy György fordítása/

SZÁDI

Arany és erény

Imígy szól az egyik: "a pénz ád erőt,
Hogy mindent elérhess a jobblét előtt.
Ki nincstelen, annál vitézség mit ér?
Olyan, mint vezér, kit sereg nem kisér.
Ki nem bírja pénzzel, legyen rangja bár,
Olyan, mint a rút nő, ki pompázva jár.
Madárhoz hasonló, melyen cifra, dús,
Pazar tollazat van, de nincs rajta hús."
S imígy szólt a másik: "Cseréljük föl ezt;
A rang és tekintély, mi naggyá növeszt!
Be olcsó az ember, ha még rangja sincs,
A hír több a pénznél, a név drága kincs.
A bölcs férfi rangért epedjen csupán,
A pénz úgyis eljő a hírnév után."
No Szá'dí, kié hát a legfőbb erény;
Ki híres, ki gazdag? - "Ki jó és szerény!"

HAFEZ

Elsuhanó ifjúság

Az ifjúság elszállt hajamból
és nem vagyok már, aki voltam,
a régi-régi kacagó.

Még a hajamban nincsen ősz szál,
még int az asszonyok szerelme –
de könnyű kedvem elröpült.

A rózsakoszorú lecsúszott,
a porba hullott fürtjeimről –
megyek előre komolyan.

Az illatos és drága rózsa
ma ifjabb homlokok virága
és karcsúbb testek dísze már.

Az ifjúság elszállt hajamból
és nem vagyok már, aki voltam,
a régi-régi kacagó.

/Kosztolányi Dezső fordítása/

HAFEZ

Siraz dícsérete

Zöld hegyekbe ágyazott szép otthonom, Sírázom,
kényeztessen el a jósors, rád Isten vigyázzon.

Dzsafárábádból lebegjen a szellő, a drága,
s hozzon ámbraillatot a rózsák városára.

Vándor, jöjj hozzánk, ha ugyan vonz a szép s a kellem,
maradt még itt nálunk némi műveltség meg szelem!

S mondjad nékem, drága szellő, hol van, s mit csinál ma
a cigányfiú, kit múltkor reggelig imádtam.

Részeg voltam szépségétől: te vagy szívem-lelkem,
ha megkéselsz, azt se bánom, mondtam, s átöleltem.

Melled sima, ajkad mézes, bőröd rózsaillat,
idd úgy véremet, mint egykor anyád tejét ittad.

Sírázban is gyors az idő, hervad majd a teste -
megkeresem most azonnal, s vele hálok este.

/Faludy György fordítása/

HAFEZ

Angyalok a kocsmában

Az ajtóban guggoltam, mert még nem élt derék
ember, ki szakállával
soha fel nem seperte a kocsma küszöbét,

s tökrészegen dúdoltam. Két angyal sétált arra
mázatlan kőkorsóval,
megnéztek s egy kevéske bort töltöttek nyakamba.

Jelképes volt. A szerelem terhét nem bírja senki
hordozni itt a földön.
Így jött, hogy nékem kellett mindent vállamra venni,

míg a mozlimok hetvenkét szektája egymást marja,
az igazságot nem lelik,
de rémeket és átkokat mázolnak fel a falra,

ám mit nekem ők, amikor enyém Allah kegyelme!
A táncoló szúfik mindezt
megértették s egy kupa bort ittak egészségemre,

merthogy az égi szerelem nem pislogó gyertyácska,
mely molylepkékre éhes,
de lángoló, roppant kohó, magát emésztő máglya,

és Háfiz ily tűzvészben ég, bár kollégái rühellik,
mert tollával ő tudja csak
fésülni a perzsa szavak
lobogó, hosszú fürtjeit.

/Faludy György fordítása/